Autóvezetési szokások Európában

autómentés budapestA nyári szünet közeledtével egyre inkább előtérbe kerülnek a nyaralások is. Bár sokan országon belül tervezik a vakációt, jó páran útra is kelnek egy európai üdülés tervével. Ezért egyesek repülőre, míg mások autóba pattannak. Azonban, ha utóbbit választjuk, akkor nem árt lélekben felkészülni arra, hogy más országokba lépve, merőben más vezetési kultúrával találkozhatunk. Erre készülvén az autóvezetési szokások európai variációival foglalkozunk részletesebben.

Európai országok vezetési kultúrái

Európában maradva az egyes országok vezetési szokásai komoly eltéréseket is mutathatnak, ezek jelentős része az egyes népek temperamentumára is visszavezethető, ami alapján már előre következtethetnénk is a vezetők magatartására. Az alábbi országokban azonban erre érdemes felkészülnünk:

Olasz vezetési stílus

Olaszországban a sofőrök a vezetési stílusában is visszaköszön a jellegzetes mediterrán temperamentum. Főleg Rómában és Nápolyban lehet kihívás az autós közlekedés még egy gyakorlott vezetőnek is.

A két sávos út bármikor három sávossá válhat, a sofőrök agresszívek, és egy kisebb félreértés esetén is képesek kiszállni a kocsiból, hogy hangot adjanak felháborodásuknak. Ráadásul biztosan megtapasztaljuk egy olasz kirándulás alkalmával, hogy a közlekedési lámpák átváltását az olaszok mindössze csak jó tanácsnak veszik.

Angol vezetési kultúra

Az angoloknál már a balra tartó vezetési szabályok is merőben más környezetet teremt a vendégségben járó sofőrök számára, de a volán mögött a köszönetnyilvánítás különbségei is biztosan feltűnnek majd. Az angolok ugyanis a kézfeltartás helyett „csak” az egyik ujjukat emelik fel a kormányon, ami remélhetőleg nem a középső ujjuk lesz.

Ezen kívül az olaszoktól eltérően az angol sofőrök sárga lámpánál már fékezni kezdenek, tehát ők inkább a biztonságra törekednek. Erre pedig nekünk is érdemes felkészülnünk lelkiekben, ha látjuk, hogy sárgára vált a lámpa.

Német vezetési szokások

A cikk folytatódik